Gondolatébresztő

Mielőtt találkoznál az ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal, meglehet, hogy lelkiismeret-furdalás, rosszabbik esetben bűntudat gyötör, hogy te helytelen életet élsz. Ezek a gondolatok azt a célt hivatottak szolgálni, hogy az ember végre elkezdje vállalni, kutatni, felfedezni, megérteni, megismerni önmagát, hogy új értelmet adjon az életének, hogy kialakítsa saját Énképét. Kívánom, hogy ezek a sorok hozzájáruljanak az EGÉSZSÉG megtapasztalásához. Ha harcot, belső küzdelmet okoznak, vesd el őket magadtól. Bár egyre csak gyorsul a világ, arra ösztönözve az embert, hogy levetkőzze magáról a sötétség köpenyét, lehet, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy ezeket a sorokat a javadra fordítsd. Ez esetben, tedd félre őket, és vedd elő majd akkor, amikor egyszer valamiért újra eszedbe jutnak.

 

Ahogy mondod. Így élik meg a legtöbben.

 

Jól van, egy kicsit elviccelődtem ezen a kérdésen, de a viccelődés egyúttal túlzást is jelent. Én azért nem állítanám, hogy “a legtöbben” így vannak a házassággal. Még mindig milliók elégedettek a házasság intézményével és szeretnék megóvni.

 

Kitartok az előbbi kijelentésem mellett. A legtöbb embernek nehézségeket okoz a házasság, és egyáltalán nem tetszik nekik, amit tesz velük. A nemzetközi válási statisztikák is ezt bizonyítják.

 

Azt mondod tehát, hogy a házasságnak meg kell szűnnie?

 

Nekem nincs véleményem ebben a kérdésben, csupán…

 

Igen, tudom. Csupán észrevételeket teszel.

 

… csupán észrevételeket teszek. Unos-untalan az ítélkezés istenének akarsz kiállítani, ami viszont nem vagyok. Köszönöm, hogy megpróbálod az eszedbe vésni.

 

Na tessék! Nem elég, hogy meglékeltük a házasságot, most zátonyra futtattuk a vallást is!

 

Való igaz, nem létezhetnének vallások, ha az emberi nem megértené, hogy Istennek nincsenek sem ítéletei, sem előítéletei, nincs semmi, ami kedvesebb volna a szívének, avagy a háttérbe szorítaná – mivel a vallások bizonygatják a legállhatatosabban, hogy ők Isten ízlésének a letéteményesei.

 

De ha Neked valóban nincsenek elvárásaid, akkor a vallás szükségképpen hazugság!

 

Ez így azért erős egy kicsit. Én inkább fikciónak nevezném. Olyasmi, amit egyszerűen kitaláltatok magatoknak.

 

Akkor azt is mi állítottuk be Isten akaratának, hogy házasságot kell kötnünk?

 

Naná. Én semmi ilyesmit nem akarok. De úgy veszem észre, hogy ti viszont annál inkább.

 

Miért? Miért ragaszkodunk annyira a házassághoz, ha akkora nehézségeket okoz?

 

Mert egyedül a házasságot tudtátok kitalálni arra, hogy jelenvalóvá tehessétek az örökkévalóságot, illetve a végtelenséget a szerelmetek megtapasztalásában.

Ez volt az egyetlen mód arra, hogy egy nő biztosíthassa fennmaradását és megélhetését, a férfinak pedig az egyetlen megoldása arra, hogy biztosítsa az állandóan kéznél levő szexpartnert és az egyéb feladatok ellátására is alkalmas társat.

Létrejött tehát egy társadalmi szokás. Egy üzlet megköttetett. Én ezt adom neked, cserébe azért, amit te tudsz adni nekem. Ilyen értelemben nagyon is hasonlított az üzlethez. Megköttetett egy szerződés. És mivel mindkét félnek be kellett tartania a szerződés feltételeit, az egészet Istennel kötött egyezségnek neveztétek ki – és nem mulasztották el hozzátenni, hogy bizony megbünteti azokat, akik felrúgni merészelik.

Később, amikor észrevettétek, hogy önmagában ez nem válik be, emberalkotta törvényeket  vetettetek be a megerősítésére.

De az sem vált be.

Sem Isten úgynevezett törvényei, sem az ember törvényei nem tudták megakadályozni, hogy az emberek megszegjék házassági fogadalmukat.

 

Hogyhogy?

 

Mivel az ilyesféle fogadalmak ellentmondanak az egyetlen törvénynek, ami igazán számít.

 

Nevezetesen?

 

Nevezetesen a természet törvényének.

 

De a dolgok természete szerint éppen az egység, az Egy-ség kifejezése az élet lényege! Hát nem erről beszélgettünk? A házasság pedig a legcsodálatosabb módja annak, hogy ezt kifejezésre juttathassuk. Tudod: “Amit Isten egybekötött, ember ne válassza szét”, meg ilyenek…

 

A házasság, ahogyan a többségetek gyakorolja, nem különösebben szép. Hiszen két-három olyan alapvető vonást is megsért, ami minden egyes ember esetében természettől fogva igaz.

 

Elmondanád kicsit bővebben? Azt hiszem, már kezdem érteni ezt az egészet.

 

Akkor figyelj. Tekintsük át még egyszer, szép sorjában.

Aki Vagy, az a szeretet.

Ami a szeretet, az határtalan, örökkévaló és szabad.

Ennélfogva ez az, ami vagy. Ez a természete annak, Aki Vagy. Természetedből fakadóan határtalan, örökkévaló és szabad vagy.

Nyilvánvaló, bármilyen mesterséges társadalmi, erkölcsi, vallási, filozófiai, gazdasági, vagy politikai létesítmény, ami sérti vagy alárendeltségbe kényszeríti a természetedet, az Éned elnyomásával egyenlő – és fel fogsz lázadni ellene.

Mit gondolsz, mi hozta létre a hazádat? Hát nem a “Szabadságot vagy halált” végletei? Mert nincs más lehetőség!

Nos, ezt a szabadságot előbb feladtátok a hazátokban, aztán lemondtatok róla az életben is. És tettétek mindezt ugyanazért a nagy becsben tartott tényezőért: a biztonságért.

Féltek igazán élni – valósággal rettegtek az élettől – annyira féltek, hogy a biztonságért cserében feladtátok, sőt eladtátok lényetek igaz természetét.

A házasságnak nevezett intézmény az arra tett kísérlet, hogy megteremtsétek ezt a biztonságot, ahogy az államnak nevezett intézménynek is ugyanez a szerepe. Voltaképpen mindkettő ugyanannak a dolognak a két megnyilvánulási formája: mesterséges társadalmi létesítmények, amelyeket azért hoztatok létre, hogy irányítsátok, befolyásoljátok, megszabjátok egymás viselkedését..

 

Te jószagú Úristen! Még sosem szemléltem ilyen nézőpontból az intézményeinket. Mindig azt hittem, hogy a házasság a szeretet és a szerelem legteljesebb megnyilvánulása.

 

Hát persze, ahogy elképzeltétek, ám nem úgy, ahogy gyakoroljátok. A jelenlegi kevéssé dicsteljes formájában inkább a félelem legteljesebb megnyilvánulása.

Ha a házasság lehetővé tenné, hogy határtalan, örökkévaló és szabad lehess a szerelemben, akkor valóban a szeretet végső kijelentése lenne.

A dolgok azonban teljesen másként állnak: abbéli igyekezetetekben házasodtok össze, hogy ígéret vagy felelősségvállalás szintjére alacsonyítsátok le a szerelmeteket.

A házasság az annak szavatolására tett erőfeszítés, hogy “minden, ami van”, az mindig ugyanúgy is marad. Ha nem lenne szükség erre a garanciára, nem lenne szükség házasságra sem. És mire használjátok ezt a garanciát? Először is, eszköznek a biztonság megteremtésében (ahelyett, hogy abból teremtenétek biztonságot, ami a bensőtökben van), másodszor pedig, amikor nyilvánvalóan szertefoszlik ennek a biztonságnak az ígérete, akkor arra, hogy egymást büntessétek, mivel a házasság megszegett ígéretei ez esetben a bírósági per alapját fogják képezni.

Összefoglalva tehát igen hasznosnak találjátok a házasságot, még akkor is, ha csupa rossz cél szolgálatába állítjátok.

A házasságban azt is megpróbáljátok szavatolni, hogy soha senki más iránt nem fogjátok ugyanazt érezni, amit egymás iránt. Vagy legalábbis, hogy nem fogjátok mással ugyanúgy kifejezni.

 

Vagyis szexuálisan.

 

Végezetül, a házasság, abban a formájában, amelyikbe ti gyömöszöltétek, a következőt fejezi ki: “Ez a kapcsolat különleges. Ez a kapcsolat fölötte áll minden más kapcsolatnak.”

 

Hát ezzel meg mi a baj?

 

Semmi.

 

Akkor miért helytelen, ha ilyesmit fejez ki?

 

Ez nem “helyes” vagy “helytelen” kérdése. Helyes vagy helytelen nem létezik. Minden azon múlik, mi válik a javadra. Hogy mi teremthet újjá a következő legmagasztosabb elképzelésedben arról, Aki Valójában Vagy.

Amennyiben az, Aki Valójában Vagy, olyan lény, aki így szól: “Ez az egy bizonyos kapcsolat sokkal különlegesebb az összes másiknál”, akkor a házassági rendszeretek tökéletesen alkalmas közeget nyújt a megvalósítására. Talán érdekesnek fogod találni, hogy szinte egyetlen szellemi mester sem élt vagy él házasságban.

 

Persze, mert a mesterek cölibátust fogadtak és nem szeretkeznek. Akkor mire házasodnának.

 

Ugyan. Pusztán annyi áll mögötte, hogy a mester nem jelentheti ki azt, amit a jelenlegi házassági rendszeretek mindenféleképpen megkíván: hogy egy személy sokkal fontosabb számukra az összes többinél.

A mesterek nem tesznek ilyesféle kijelentéseket, és ez semmiképpen sem olyan kijelentés, amilyeneket Isten tesz.

Az az igazság, hogy házassági fogadalmatok, ahogy megalkottátok, nagyon is istentelen kijelentésekre késztet titeket. Az egészben a legcsúfondárosabb az, hogy valamennyien ezt tartjátok a szent ígéretek legszentebbikének – mert Isten egészen biztosan nem tenne ilyen ígéretet.

Hogy igazoljátok emberi félelmeiteket, olyan Istent képzeltetek el, aki ugyanúgy cselekszik, mint ti magatok. Ezért beszéltek Istennek az Ő “választott népének” tett “ígéretéről”, és különféle szerződésekről, melyeket, úgymond, Isten kötött az Ő szeretteivel.

Már a gondolatától is megrendültök, hogy Isten nem szeret egyeseket jobban, mint másokat, ezért történeteket agyaltok ki egy olyan Istenről, aki bizonyos okoknál fogva csupán bizonyos embereket szeret. Ezeket a képzelgéseket nevezitek vallásnak. Én, a magam részéről, istenkáromlásnak nevezem. Mivel hamis minden olyan gondolat, amely szerint Isten valakit jobban szeret másvalakinél – és nem szentség, hanem szentségtörés minden szertartás, ami megköveteli, hogy jelentsd ki ugyanezt.

 

Istenem, hagyd abba!  Hagyd abba! Kiölsz belőlem minden jó gondolatot, amit csak megalkottam a házasságról! Nem is lehet Isten, aki mindezt írja! Isten soha nem mondana ilyeneket a vallásról és a házasságról!

 

Most arról beszélgetünk, milyenné tettétek a vallást és a házasságot. Úgy gondolod tehát, hogy ez durva beszéd? Én meg a következőt mondom: elferdítettétek Isten Szavát azért, hogy igazoljátok félelmeiteket és hogy megmagyarázzátok elmebeteg viszonyulásotokat egymáshoz.

Legszívesebben bármit Isten szájába adnátok, amit csak hallani szeretnétek Tőle, hogy továbbra is korlátozhassátok egymást, megsérthessétek egymást, árthassatok egymásnak, vagy akár megöljétek egymást az én nevemben.

Igen, az én nevemet hangoztattátok, az én zászlómat lobogtattátok, és kereszteket hurcoltatok a csatatereiteken évszázadokon keresztül, annak bizonyítékaként, hogy az egyik népet jobban szeretem, mint a másikat, és hogy az Én kérésemre kell ölnötök, hogy ez megbizonyododjék.

Bizony mondom, végtelen az Én szeretetem és feltétel nélküli.

Éppen ez az, amit nem akartok meghallani, az az igazság, amit nem tudtok elviselni, az a kijelentés, amit nem tudtok elfogadni, mivel mindent felölel – ennélfogva nemcsak a házasság intézménye alól rántja ki a talajt (ahogy ti megszerkesztettétek), hanem egyszersmind minden egyes vallásotok és állami intézményetek alól is.

Mivel kizáráson alapuló kultúrát hoztatok létre és ezt egy olyan Isten mítoszával támogattátok meg, aki maga is kizár.

Márpedig Isten kultúrája a bennfoglaláson alapul. Isten szeretetében mindenki benne foglaltatik. Isten szeretete mindent felölel. Mindenkit hívnak Isten Királyságába.

És ezt az igazságot mondjátok ti istenkáromlásnak!

És így kell tennetek. Mert ha ez igaz, akkor minden hamis, amit teremtettetek az életben. Elhibázott minden emberi konvenció és minden emberi intézmény, mert nem korlátlan, örökkévaló és szabad.

 

Hogyan lehetne bármi is “elhibázott”, ha egyszer nincs “helyes” és “helytelen”? “Hibás” talán van?

 

A “hibás” azt jelenti, hogy valami nem a rendeltetésének megfelelően működik. Ha egy ajtót nem lehet becsukni és kinyitni, nem mondanánk rá, hogy “helytelen”. Egyszerűen megállapítanánk, hogy az ajtó beszerelése vagy működése “hibás” – mivel nem felel meg a rendeltetésének.

Legyen az bármi, amit létrehoztok az életben és a társadalmatokban, ha nem szolgálja az emberré válásotok célját, akkor hibás. Az ilyen létesítmény egyszerűen, tényszerűen és minden megítélés nélkül: hibás.

 

Csak ismétlésképpen… az emberré válásom célja… mi is?

 

Hogy eldöntsd és kinyilvánítsd, hogy megteremtsd és kifejezd, hogy megtapasztald és beteljesítsd azt, Aki Valójában Vagy.

Hogy minden egyes pillanatban újrateremtsd önmagad a legnagyszerűbb elképzeléseddé, amit valaha is alkottál arról, Aki Valójában Vagy.

Ez az emberré válásod célja, ahogy minden életnek ez a célja.

 

Akkor most hová is jutottunk? Tönkretettük a vallást, pozdorjává zúztuk a házasságot, megsemmisítő csapást mértünk az államra. És akkor?

 

Először is, nem tettünk tönkre, nem zúztunk pozdorjává és nem semmisítettünk meg semmit. Ha egy létesítmény, amit megteremtettetek, nem válik be, és nem azt az eredményt hozza, amire számítottatok, akkor ezt leírni nem ugyanaz, mint tönkretenni, szétzúzni és megsemmisíteni.

Emlékezz csak vissza, mi a különbség az értékítélet és megfigyelés között!

 

Nos, én nem fogok vitatkozni Veled, de az imént elmondottakból egy csomó minden meglehetősen értékítéletízűnek tűnt, legalábbis nekem.

 

Bizony, szavakra kell támaszkodnunk, és a szavak korlátolt eszközök. Oly kevés van belőlük, ezért aztán újra meg újra ugyanazokat a szavakat kell használnunk, még olyankor is, amikor nem fedik teljesen azt a jelentést vagy gondolatot, amit ki akarunk velük fejezni.

Azt mondjátok például, hogy “szeretitek” a sült banánt, de biztos vagyok benne, hogy nem ugyanarra gondoltok, mint amikor azt mondjátok, hogy szeretitek egymást. Látod, nagyon kevés szavatok van az érzéseitek leírására.

Miközben így, szavak által próbálok kommunikálni veled, rávettem magam, hogy megtapasztaljam ennek korlátait. És el kell ismernem, hogy mivel te ezt a nyelvet használod, amikor értékítéletet fejezel ki, könnyen azt a következtetést vonhatod le, hogy Én is értékítéletet mondok – pusztán azért, mert ugyanezt a nyelvet használom.

Biztosítalak róla, hogy mi sem áll távolabb tőlem. Az egész párbeszéd során azon vagyok, hogy elmagyarázzam, miként juthattok oda, ahová el akartok jutni, és hogy bemutassam olyan tárgyilagosan, amennyire csak lehet, hogy mi áll az utatokban, mi az, ami megakadályoz abban, hogy elérjétek a célt.

Ami a vallást illeti, azt állítod, hogy egy olyan helyre akartok eljutni általa, ahol igazán megismerhetitek és szerethetitek Istent. Én pedig egyszerűen megállapítom, hogy a vallásaitok nem vezetnek el titeket erre a helyre.

A vallásaitok Istent a Hatalmas Titokká változtatták, és nem Isten szeretetére ösztönöznek, hanem Isten félésére.

A vallás azért is édeskeveset tett, hogy megváltoztassátok viselkedéseteket. Még mindig gyilkoljátok egymást, elítélitek egymást, “helytelen”-nek nyilvánítjátok egymás gondolatait, szavait és tetteit. És tulajdonképpen pontosan a vallásaitok ösztönöznek benneteket az  ilyen jellegű viselkedésre.

Ami tehát a vallást illeti, egyszerűen megállapítom, hogy miközben azt várjátok el tőle, hogy elvezessen egy bizonyos helyre, egészen máshová vezet benneteket.

Mint mondod, a házasságtól azt várjátok, hogy az örök boldogság birodalmába vezessen, vagy legalábbis egy tűrhetően békés, biztonságos és boldog állapotba. Miként a vallás, a házasság nevű találmányotok eleinte, azaz, amikor először tapasztaljátok meg, jól is működik. Ugyanakkor, akárcsak a vallás esetében, minél tovább részesültök ebben az élményben, annál inkább oda vezet, ahova eszetek ágában sincs eljutni.

A házasságban élőknek majdnem a fele elválik, azok közül meg, akik kitartanak a  házastársuk mellett, sokan kétségbeesetten küzdenek a boldogtalansággal.

A ti “boldog frigyeitek” keserűséghez, haraghoz és megbánáshoz vezetnek. Némelyikük – és nem is kevés – egyenesen tragédiába torkollik.

Azt állítjátok, hogy az államaitok fogják biztosítani a békét, szabadságot és az otthonaitok békességét, de meg kell állapítanom, hogy amilyennek megteremtettétek őket, mindebből semmit sem tudnak megvalósítani. Sőt, az államaitok vezetnek benneteket a háborúkba, fokozzák a szabadság hiányát, az erőszakot és zűrzavart házatok táján.

Még mindig nem voltatok képesek rá, hogy megoldjatok olyan alapvető problémákat, mint az emberek ellátása táplálékkal, vagy hogy egészségesek legyenek  és életben maradhassanak, és még kevésbé tudtok egyenlő esélyeket biztosítani a számukra.

Százával, ezrével, tízezrével halnak éhen emberek a bolygótokon, ahol százan, ezren és tízezren vetnek szemétre annyi élelmet, amennyivel egész országokat lehetne jóllakatni.

Azt az egyszerű feladatot sem tudjátok megoldani, hogy a fölösleg a “birtoklóktól” eljusson a “nincstelenekhez” – és még kevésbé tudjátok a választ arra a kérdésre, hogy egyáltalán meg akarjátok-e osztani egyenlően a javaitokat.