Valójában – minden áramlik. Amikor valaminek fontosságot tulajdonítunk, vagy valamit ítéletekkel ruházunk fel, a figyelem érzelmi színezetet nyer és hozzátapad az adott dologhoz. Nem-anyagi (hullám) természete kicsiny fizikai részecskékké alakul át, a gondolatok pedig gravitációs vonzerővel ötvöződnek. Bizonyos elképzelésekhez, tárgyakhoz, cselekedetekhez vagy helyekhez kapcsolódóan oly sok gondolat képes felhalmozódni, hogy azok saját életre kelnek. Így keletkeznek az identitások és így jönnek létre az amulettek vagy a rítusok is. Így válik egy terület „megszenteltté”. És így keletkezik minden, az egész univerzum.
Amikor valaminek fontosságot tulajdonítunk, vagy valamit ítéletekkel ruházunk fel, a figyelem… nem-anyagi (hullám) természete kicsiny fizikai részecskékké alakul át, a gondolatok pedig gravitációs vonzerővel ötvöződnek.
Bizonyos elképzelések, tárgyak, tettek és területek kiemelt fontossággal ruházódnak fel. Minél fontosabbá válik valami, az annál több figyelmet vonz. A figyelem még tovább irányítja a figyelmet. Kezdd el az utcán az eget bámulni, hamarosan többen is az eget fogják nézni. Ha valamit elég fontossá tesznek, az képes felemészteni az ember egész figyelemkészletét, s így az illető már nem gondol semmi másra.
Sokan bizonyos embereknek, eseményeknek vagy rítusoknak olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak, hogy ezáltal képesek nézőpontjukat vagy identitásukat gyökeresen megváltoztatni, fizikai gyógyulásokat átélni, esetleg önkontrolljukat teljesen feladni. Mindez úgy történik, hogy a figyelem nagyon gyorsan vált át egyik valóságról egy új valóságra.
Ha az illető fenntartja tudatában ezt a váltást, akkor élete a megváltozott valóság állapotában marad – legyen szó hirtelen megtérésről, spirituális gyógyulásról vagy más csodáról.
Ha valaki ügyesen irányítja mások figyelem-váltását épít néhány katedrálist, támogató csoportot szervez a megtérítettek számára… nos, a többit el tudod képzelni. Ez az a hatalom, amely bizonyos körökben népszerűvé, másokban pedig népszerűtlenné teszi a varázslókat.
Természetesen, amikor a figyelem szabad, a fentiek nem következnek be. A tiszta figyelem csupán megfigyel, nincs érzelmi reakció. Ekkor az illető elengedetten csodálkozik rá a dolgokra: „Miért is ez a nagy felhajtás?” Mint például Spock kapitány a Star Trekből, akinek a szavajárása: „Nagyon érdekes.” „Milyen érdekes ez a teremtmény!”
Ha a figyelem kezd a kimerüléshez közelíteni, akkor érdemes számot vetni: „Most mi igazán fontos? Mi az, ami most nem annyira fontos?” Jó esetben a figyelem néhány ásítás és nyújtózkodás kíséretében felszabadul a hozzátapadt fontosság és ítéletek alól, és ezáltal visszaalakul semleges, áramló energia formájává.
Érdekes dolog kérdéses ügyek tisztázásakor rákérdezni, ami az, ami valóban fontos, majd egyre élesebbre állítani a fókuszt azáltal, hogy tovább kérdezgetünk: mi igazán fontos az adott fontos dologban. Ez a folyamat – akár szervezetekről, akár egyénekről is van szó – helyreállítja a céltudatosságot és a szabad választásból fakadó elszántságot.
Úgy tűnik tehát, hogy egy személy, tárgy, kérdés, esemény vagy feladat fontossága ritkán olyan jellegzetesség, amely a dolgok természetéből fakad – a fontosságot a megfigyelők és a résztvevők rendelik hozzá az adott személyhez, tárgyhoz, kérdéshez, eseményhez vagy feladathoz.
Részlet Harry Palmer Felemelkedés – Eszközök a tudat felfedezéséhez című könyvéből