A lenyomat egy jel, ami akkor keletkezik,amikor nekinyomódik valami másnak. Amikor két dolog összetalálkozik, vagy az egyik vagy mindkét résztvevőben keletkezik egy lenyomat a találkozásról. A találkozás lehet nagyon finom, egy mosoly pl, -mindig is emlékezni fogok a mosolyára, ami csodálatos lenyomatot hagyott az emlékezetemben.
A másik véglet, amikor a lenyomat egy katasztófa. Egy meteorit becsapódik egy bolygóba: bumm! Ezt a lenyomatot kráternek hívjuk.Ezek között a végletek között a lenyomatnak több ezer variációja létezik.
- az útleveledben lévő pecsét is egy lenyomat,
- a pénzverő gép is lenyomatot hagy az érmén,
- a szélvédődnek csapódó bogár is lenyomatot hagy.
A dolgok nagyon sokféleképpen hatnak egymásra és ezenek az eredményei a lenyomatok. A lenyomat jelei lehetnek halványak, alig észrevehetőek, vagy lehetnek erőteljesek és teljesen megváltoztatják az egyik vagy az összes résztvevő egyéniségét.
Gondolj csak például arra a lenyomatra, amit egy tégla hagy az ablakon: a földön szétszóródott üvegszilánkok a tégla lenyomatai.
Minél többet tanulmányozod a létezést, annál inkább azt fogod látni, hogy a dolgok egymásnak nyomódnak, összeütköznek, egymásba csapódnak, és lenyomatokat hagynak maguk után. A megmaradt lenyomatok pedig arra késztetnek, hogy történetelkkel magyarázzuk meg őket. Egy lenyomat valójában egy történet kezdete. A lenyomatok kifejezésre késztetnek, mint ahogy a belégzés a kilégzésre. Lenyomataink kifejtése lehet a fő motiváció a nyelv fejlődésére.
Íme, egy lenyomat, amit a Navajo Indián rezervátumban, az arizonai Tuba City-ben készült.
Ez egy jó lenyomat, de nem sok történetre ad okot. Ez egy terrapod lábnyoma, ami aháromujjal rendelkező húsevő dinoszauruszok közé tartozott. A lenyomat megközelítően 65 millió éves, és a terrapod a lábnyom méretéből kiindulva kb 3 méter magas volt. Tehát a történethez van gey szereplőnk, de nem igazán van cselekményünk. Hiszen mit csinált a terrapod? - Hát mit tud csinálni egy terrapod, aki egy lábon áll?
Ez nem az a fajta lenyomat, ami a figyelem rögzüléséhez vezető kérdéseket vetne fel.A rögzült figyelem nélül pedig igen kicsi a motiváció egy történet létrehozásához.
Íme, egy másik kép: itt van néhány lenyomat, ami már több kérdést vet fel, és eléggé rögzíti a figyelmet ahhoz, hogy történetet találjunk ki róluk. Ezek a Paluxy folyónál keletkeztek Texasban. 
Az úriember aki a lábnyomokat leírta, azt állította, hogy a kép közepétől jobbra lévő nyomok, amelyek a mederben haladnak, "ember -lábnyomok". A három másik nyomvonal pedig terrapodoktól származik. Ezek a lenyomatok már elég szokatlanok ahhoz, hogy érdekesek legyenek, és jó kis történetet kell kitalálnunk, hogy megmagyarázzuk a nyomok létezését.
Attól függően, hogy kinek a történetét hallgattad végig, a nyomok vagy azt mutatják, hogy három éhes terrapod kergetett egy embert, vagy azt, hogy egy éhes ember kergetett három terrapodot.
Azt nem tudom, hogyan jutottak arra, hogy éhesek voltak. Szerintem csak azért dobták be ezt az ösztönt a képbe, hogy érdekesebb legyen a történet. Kiváncsi lennék, milyen történetet alakítottak volna ki, ha a párzási ösztönt is hozzáteszik. Mindenesetre, ezek a lenyomatok hosszú éveken át tartó, parázs vitát generáltak: vajon az ember kergette a dinoszauruszokat, vagy a dinoszauruszok kergették az embert? Azok, akik az "ember üldözi a dinot" verzióban hittek, abból következtettek, hogy az ember nyomok a folyómederben egyenesen vezetnek, a terrapod nyomok pedig a folyómeder szélén találhatóak, így az ember kergette a dinoszauruszokat, úgy mint ahogy a róka szétkergeti a csirkéket.
A vita másik oldalán állók szerint viszont a dinok voltak a kergetők. Szerintük az egyenesen haladó ember-nyomok azt mutatják, hogy az ember az életét mentve szaladt, az oldalt lévő terrapod-nyomok pedig azt, hogy a dinoszauruszok be akarták szorítani az embert, hogy megöljék. Az ember csak középen tudott menekülni, a jelenet hetát olyan, mint amikor kutyák kergetnek egy macskát. Bárhogy is volt a helyi babtista lelkipásztor, aki élharcosa volt a " dinók kergetik az embert" verziónak, beleszőtte a prédikációjába a történetet. Feltételezhetően azért kardoskodott a " dinók kergetik az embert" változat mellett, hogy emlékeztesse a híveket, milyen sebezhető az élet. Ami pedig növelte a dollárok számát az adomány-gyűjtésnél. Szóval nem ok nélkülmesélte így a történetet. A nyomokat szerinte Ádám hagyta, akit óriáshüllők kergettek ki a Paradicsomból, mert nem engedelmeskedett Isten parancsának. Minden történetnek van olyan változata, ami jobb megtérüléssel vonzza magához a figyelmet vagy szimpátiát, vagy ami több dollárt, vagy akár Oszkár-díjat eredményez, mint más változatok. A történetek hatnak ránk.
Nem tudom, hogy sikerült-e valakinek hasznot húzni a Paluxy-történet másik változatából, de gyanítom, hogy volt, aki megpróbálta. Néhány rádió-közvetítés után a lelkész jelentős közfigyelemre tett szert "Ádámot dinoszauruszok kergették" prédikációival. Ekkor szerzett tudomást róla a Texas Egyetem egyik professzora is, aki késztetést érzett arra, hogy helyesbítse a történetet. A pofesszor elmagyarázta, hogy az ember körülbelül 2 és fél millió évvel ezelőtt jelent meg a földön, a Paluxy folyó
dinoszaurusz- nyomai viszont 60 millió évesek. Hm. Nos ez volt a helyzet. A lelkipásztor rögtön felmérte, hogy anaygi válság fenyegeti. Az idő az egyike azoknak a zavaró részleteknek, amelyek az egész történetet átalakíthatják, néha jó irányba, néha pedig pont az ellenkező irányba. ...
Ne felejtsük, ezeket a történeteket néhány lenyomat inspirálta egy mészkő rétegben, és a lenyomatok elmosódottak volak. A folyó alján víz alatt töltöttek 60 millió évet, tehát 600 ezer évszázadot. Ez hosszú idő. Valami fontosat azonban megtudhatunk ebből: még 60 millió éves elmosódott lenyomatok is rögzítik annyira az emberek figyelmét, hogy a kreatívabbak közülünk történeteket találjanak ki.
Ismeritek azt a kifejezést, hogy hegyet csinálni egy vakondtúrásból? Ez azt jelenti, hogy bólhából csinálunk elefántot. ...
Néhányatok már kitalálta, hová akarok kilyúkadni a mondanivalómmal, így ti már előttem jártok.
Egy ezredes Virginiából egyszer ezt mondta: "Jobban szeretek a távolból háttérből irányítani."
Tehát, amire eddig "a távolból, háttérből" utalok, a következő: nem csak a mészkő rögzíti a lenyomatokat.
A tudat szintén rögzíti a lenyomatokat.
Az élet eseményei nyomokat hagynak a tudatunkban, mentális "terrapod-lábnyomokat", amelyek arra ösztönöznek, hogy történeteket meséljünk magunknak, azért, hogy megmagyarázzuk őket. És nem igazán tudunk mit tenni a lenyomatokkal, amit az élet hagy maga után, hiszen a dolgok megtörténnek. Események, kapcsolatok, bántó szavak, ezek mind belénkivódnak és nyomot hagynak. Az embert mindenféle éri. Sejtek bolondulnak meg és alakulnak át rákos daganattá. Felrobbannak dolgok, a kutyák csontokat ásnak el a virágos kertedben.
Néha jó dolgok is hagynak bennünk lenyomatoka, de nem valószínű, hogy ezek ugyanúgy rögzítenék a figyelmünket. Gyerekek születnek, szerelmek virágoznak, napsütéses piknikeket tartunk-, de mivel a jó dolgokat teljesen élvezzük, miközben megtörténnek, nem sok figyelmünk marad hátra.
Azok a dolgok viszont, amiket nem élvezünk, amik iránt ellenérzéseink vannak, mély nyomokat hagynak maguk után, mély lenyomatokat hagynak a tudatunkban. Ezek a lenyomatok rögzítik a figyelmet, a rögzült figyelmet pedig a jövőben is történetekre inspirál. Ami ebben érdekes, hogy nem a lenyomat gyakorol hatást ránk hosszú távon, vagy formálja az életünket, hanem a történetek, amelyeket a mentális lenyomatok motiválnak.
A lenyomatok csak ott vannak - korábbi események nyomai, régi sebek. A történetek viszont, amelyeket ezekről a lenyomatokról mesélünk magunknak, továbbra is hatnak ránk. Ezek a történetek gazdaggá vagy szegénnyé tudnak minket tenni, boldoggá vagy boldogtalanná, vonzóvá vagy csúnyává, ezektől érezzük magunkat erősnek vagy gyengének. Minél többet ismételgetjük a történeteket, annál jobban befolyásoljuk az életünket jó vagy rossz irányba. Nem a múltbéli esemélyektől szenvedünk, hanem azoktól a történetektől, amelyeket ezekről az eseményekről mesélünk magunknak.
Megfigyeltétek már, hogy előfordul, két ember ugyanazt a lenyomatot tapasztalja meg, - mint pl a Pauluxy történet esetében -majd teljesen különböző történetet mesél róla? Az egyik ember szomorú történetet mesél, tele vádaskodással és igazságtalansággal, míg a másik ember egy vidám, kalandokkal és felfedezésekkel teli történetet. És gyakran ugyanannak az eseménynek az emlékéről mesélnek, csak éppen különbözően élték meg az eseményt.
Néhány hónappal ezelőtt egyik barátom, meghalt rákban. A rák és a kezelési módja végzetes hatást gyakorolt a szervezetére. Sok ember ellenállt volna a ráknak, rengeteg figyelmet rögzitett volna rá, és feltehetően áldozat történeteket mesélt volna magának - nem érdemeltem meg a szenvedést, elhagyott az Isten, a világ megmérgezett.
Az áldozat történetek jellemzői, hogy még több aggodalmat, szenvedést és boldogtalanságot okoznak mind a mesélőnek mind annak, aki hallgatja a történetet. Büszkén mondom nektek, hogy a barátom integrálta a rák élményét, és soha nem mesélt magának vagy másoknak áldozat történeteket. Szerintem ez a varázslatos. Arannyá változtatta az ólmot. Az élményét megbescülte és sajátjaként vállalta. Az utolsó hetekben kaptam tőle egy levelet, melyben ezt írta: "Ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem." Hú
A rák tönkre tette a tesét, de az ő története a bátorság gyűjtésről szólt, arról, hogy időt kapott az elmélkedésre, és arról, hogyan tanulta meg a halált kalandként köszönteni. Mindannyian magunk választjuk meg a történeteinket, de micsoda erő kellett neki ahhoz, hogy ezt a történetet válassza. Szómorú voltam, hogy el kellett mennie, másfelől viszont köszönetet kellett neki mondanom a csodálatos leckéért arról, hogy mi választjuk a történeteinket. Gyorsan, őszíntén és bátran járta be az útját. Bátran élt és bátran halt meg, és szeretetteli lenyomatot hagyott maga után.
Életünk sikere vagy kudarca tehát azon múlik, milyen történetet választunk magunknak. Azt a történetet fogod átélni, amit magadnak mesélsz, különösen, amikor a forrás nézőpontjából meséled a történetet - akkor minden a történeten múlik. Senki nem tud visszamenni és megváltoztatni a múltat, de meg tudjuk változtatni a történetet, amit a múltról mesélünk magunknak. Fel tudjuk oldani az ellenállásunkat, el tudjuk fogadni saját emberi gyengeségünket, meg tudjuk bocsátani (érteni) mások gyengeségét, és felcímkézhetjük az eseményt azzal az új címkével, hogy ez egy lecke volt. Az az erő, ami történetünk megváltoztatásához szükséges, ugyan az az erő, mint amitől az életünk megváltozik.
Mások talán megpróbálják befolyásolni a történetedet, de nem kell rájuk hallgatnod. És nem kell azokat a történeteket mesélned magadnak, amit mások javasolnak, vagy amit rád akarnak erőszakolni. A te történetedről van szó, ha érted mire gondolok. Néha az egyetlen dolog, amit önmagad megmentéséért tehetsz, ha "süket béka" vagy (ismered a történetet?)
"Egy dönt arról, amit aztán sokan csinálnak."
Részlet, Harry Palmer-től
A lenyomatok megoldására, pedig rengeted módszer áll már rendelkezésünkre, ha érdekelnek ezek a módszerek írj és elküldöm a számomra legmegbízhatobb emberek elérhetőségét, akik segíthetnek a bajodon. Nekem is és sok ezer embernek bizonyítottak már.